Menü

Szakmai oldalak

PHOTINIA SERRATIFOLIA 'TYP BARABITS' - KORALLBERKENYE 'TYP BARABITS'

Vissza
PHOTINIA SERRATIFOLIA 'TYP BARABITS' - KORALLBERKENYE 'TYP BARABITS'

3 – 5 méter magas, tömött lombú, örökzöld cserje, vagy kisebb fa. Hajtásai és levelei tavasszal vörösbarnán fakadnak. 10-20 cm-es, hosszúkás levelei bőrszerűek, felszínük fényes, sötétzöld, fonákuk világosabb, fénytelen. Fiatal levelek szegélye erőteljesebben, az időseké finoman fűrészfogas. Ősszel a levelek többé-kevésbé pirosra színeződnek. Ernyőszerű fürtöt alkotó, apró, fehér virágai április végén, május elején nyílnak. Egy-egy fürtben 150-200 virág is található. Borsónagyságú, piros almatermései október végétől nagy tömegben díszítik bokrait, amit a madarak előszeretettel fogyasztanak. Hazája Kína, Japán.

 

Ezt a klónt édesapámtól örököltem, aki ezt, egy, az 1929-es telet átélt példányról szaporította. Ez a típus az összes korallberkenye faj közül a legjobban alkalmazkodik hazai körülményeinkhez. Több évtizeden keresztül bizonyította hidegtűrését. Alsótekeresen bokrai igen száraz körülmények között, meszes talajon is pompásan fejlődnek. Napos, félárnyékos helyen egyaránt szépen díszlik. (A többi Photinia faj/ fajta kevésbé télálló, mészérzékeny és a tűzelhalásra is fogékonyabb.)

 

Dugványozással, magvetéssel egyaránt könnyen szaporítható. Nevelése nem okoz gondot, bokrai jól nyírhatok.

 

Ez a korallberkenye faj a hazánkban ültethető legszebb örökzöldek egyike. Parkokba, kertekbe szoliternek, sövénynek egyaránt ajánlom.